9/27/2009

Hová tűntek azok a telivérek, amelyeket Vajtó Lajos igazgató egyik televíziós nyilatkozata szerint tavaly New Marketben vásároltak?

Mélyütések
Harc a magyar lóversenyzés jövőjéért – Privatizáció zárt ajtók mögött?

„Hová tűntek azok a telivérek, amelyeket Vajtó Lajos igazgató egyik televíziós nyilatkozata szerint tavaly New Marketben vásároltak? Mennyi bérleti díjat fizet az ezer négyzetméteres stúdióért Galambos Lajos, vagyis Lagzi Lajcsi, akinek neve, illetve cége, a Dáridó Kft. felmerült a New Marketben vásárolt lovak kapcsán is?”

„hogyan lehet, hogy 200 ezer forintos havi díjért adták bérletbe öt plusz öt évre a pálya több ezer négyzetméteres területét (összes büfé plusz külső terület) egy rendezvényszervező cégnek, miközben Budapest hasonlóan frekventált területén a lóversenypálya 10 százalékának megfelelő ingatlanért ugyanettől a cégtől hárommillió forint feletti havi bérleti díjat kért egy másik cég?”

„Vajtó Lajos, az NL Kft. ügyvezető igazgatója nem reagált a terület bérbeadási díjával kapcsolatosan. A gépkocsivásárlásáról akkor azt nyilatkozta, hogy ő jogosult szolgálati gépkocsira. Évekig a saját autójával közlekedett, most pedig az L–200-as Mitsubishi áruszállító tehergépjárművel, amely szükség esetén startautóként és lószállító vontatóként használható.”

„Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesületet hárman vezetik: Pécsi István, az NL Kft. marketing- és kommunikációs igazgatója, akit azonban Vajtó Lajos igazgató mindennemű nyilatkozattól eltiltott, Krebs András szakújságíró, valamint Horváth Zalán, a vállalat egykori hendikepere, aki a cégtől távozásával visszanyerte függetlenségét, így magára vállalhatta a szóvivő szerepét. Horváth szerint a vállalat vezetése tudatosan ellehetetleníti mindazokat, akik értenek a lóversenyzéshez, illetve akiknek a jelenlegi menedzsmenttel ellentétes véleményük van. Takács Zoltán versenytitkár például nemrég kapta meg a felmondólevelét.
– Meg merték azt tenni, hogy amikor az élőláncot alkotó tömeg bevonult a Kincsem parkba, az In-Kal Security a vezetés parancsára kezdte elkobozni a demonstrációs lapokat. Kis, A4-es lapokról volt szó, tehát senkire és semmire nem jelenthettek veszélyt. Cenzúrázták a versenynap élő televíziós közvetítését is. A vezetés azzal fenyegetőzött, ha bármelyik operatőr venni meri a demonstrálókat, kirúgják. A vezetők ki sem mertek jönni az épületből. Ezzel is bizonyították, hogy a céljuk a Kincsem park eladása és nem a megmentése – mondja Horváth Zalán.”

A teljes cikk a Magyar Nemzetben:
http://www.mno.hu/portal/574062

1 megjegyzés:

  1. Ez jellemzi az egész országot. Az összes állami céget szétrabolják a cégvezetők.

    VálaszTörlés